fbpx
 

Hétvégi mérkőzéseink összefoglalói (Utánpótlás)

2018.10.29.

Utánpótlás csapataink mérkőzéseinek összefoglalói

(folyamatosan frissül)

U7-U9 Bozsik Fesztivál

Ezúttal rendhagyó Bozsik Fesztivált rendeztünk, melynek középpontjában a Funino állt. 

44991952_1876371339084811_5458464534802989056_n

44940576_1876372585751353_4071537582524071936_n

 

U10 Z

A Dunamenti Liga következő fordulóján vettünk részt, amit Ujpesten rendeztek. Nagyon nehéz mérkőzések vártak ránk, hiszen 3 NB1-es csapattal játszottunk. Sajnos pontot nem sikerült szerezni, de úgy gondolom tisztességesen helytállt a csapat. Az első mérkőzést egy szervezett, egyénileg kiválóan teljesítő Videotonnal játszottuk, ahol a kezdetleges megilletődés utan fokozatosan tudtuk feljavítani a játékunkat. A következő mérkőzést a DVTK csapata ellen játszottuk. Játékban kiegyenlített mérkőzés volt, javarészt az ellenfél térfelén folyt a játék, de az ellenfél használta ki jobban a lehetőségeit. Pihenő nélkül kezdődött a Honvéd elleni mérkőzés, melyet nagyon jól kezdtünk, több nagy gólhelyzetet is ki tudtunk alakítani, a befejezésekben azonban rendre hiba csúszott. A végére kijött a fáradtság a srácokon, de még ekkor is becsülettel küzdöttek és hajtottak, amiért nagy dicséret illeti őket. Hajrá Kelen!

(Rőthy MArtin, Gula Dávid)

U11Z

Szombaton A Dunamenti Iskola Gyermekliga aktuális fordulóján vett részt U11Z csapatunk. 3 NB1-es klub ellen mérkőztünk meg, 120 percet töltött a csapat pályán és bár pontot nem sikerült szereznünk, az elmondható, hogy nagyon szépen helyt álltunk. A MOL Vidi ellen ugyan 6:2-re nagyobb különbséggel dőlt el a mérkőzés az ellenfél javára, de aki látta a mérkőzést, az tudja hogy helyzetek alapján ez sokkal szorosabb is lehetett volna. A DVTK ellen vezettünk is és az utolsó pillanatig volt esélyünk a pontszerzésre, de sajnos ők döntötték el a mérkőzést a végén (4:2). Pihenő nélkül a Budapest Honvéd ellen kellett folytatnunk a szereplést, ahol végig kiélezett csata folyt, sajnos a vége előtt 3 perccel elaludtunk egy oldalberúgásnál, amivel a Honvéd megszerezte a vezető és egyben győztes találatot (3:2). Elégedett vagyok a fiúk hozzáállásával, játékban is egyenrangú ellenfelei voltunk ezeknek a nagy kluboknak. Remek dolog, hogy ilyen neves ellenfelek ellen tudunk folyamatosan játszani és gyűjtjük ezen a szinten is tapasztalatot, a játékperceket és az látszik, hogy nem kell sok hozzá, hogy ez eredményben is meglátszódjon. Ezen kell továbbdolgoznunk.
Hajrá Kelen!

(André Milán)

 

U12Z

A Dunakanyar SE-hez látogattunk ebben a bajnoki fordulóban.
A bajnokság eddigi legjobb tempójú mérkőzését játszottuk. Lüktető játék, sok helyzettel és sok góllal, mindkét csapat játszani akart és gólokat szerezni .
Jól kezdtük a mérkőzést, a helyzetekből egyet sikerült gólra is váltanunk, azonban az egyenlítő találat után már a legjobbunkat kellett volna mutatnunk ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. Ez most nem sikerült. Dunakanyar SE-Kelen SC 6:3
Gratulálok a szentendreieknek, jól játszottak mind csapat, mind egyéni szinten!
Dicséret illeti a mi csapatunkat is azért, mert a nagy gólkülönbség ellenére egy pillanatig sem adták fel és hajtottak az újabb gól megszerzéséért.

Hajrá Kelen!

(Kun István)

U13Z

Dunakanyar SE – Kelen SC 0-3

Gratulálok a játékosoknak a mai mérkőzéshez, fontos volt, hogy fejben végig koncentráltak legyünk. Füves pályán játszottuk a meccset, a talaj is mély volt az eső miatt, így a passzok minősége hagyott kivetni valót maga után az elején. Aztán egyre jobban alkalmazkodtunk a körülményekhez. Örülök az újabb győzelemnek, és a folyamatos fejlődésnek. Megyünk tovább ezen az úton.

(Simon Ákos)

44843796_1874669659254979_2607584837082546176_n

U15 Z
Rangadót veszítettünk Diósdon
Diósdi TC – Kelen SC 5-1 (4-1)
Kelen SC: Uhri L. – Gyuricza D. (Bodnár G.), Szegedi R., Griffiths R., Balogh B. – Péteri-Balogh T., Módly D., Pálinkás Á. (Dávid B.) – Lakatos B., Koller D., Gergely T (Szalai Á.).
Gólszerző: Koller D.
Edzői értékelés:
Az első félidőben mentálisan nem voltunk készen ahhoz, hogy egy ki-ki meccset megnyerjünk. Szünet után nagyot javultunk, a sansz többször is előttünk állt, de nem tudtunk gólt szerezni és izgalmassá tenni a meccset. Gratulálok a Diósdnak. Roppant tanulságos 80 perc volt, rajtunk áll, hogy mennyit hasznosítunk a jövőben a tapasztaltakból.
(Vidéki Gábor)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata