fbpx
 

Hétvégi mérkőzéseink összefoglalói (UP csapatok)

2019.01.21.

U9Z – Torna tele tanulsággal

Keret: Csákvári Márton, Farkas Benedek, Horváth-Matheidesz Vilmos, Lakatos Barnabás, Nemes Mór, Sabján Dániel, Szabó Patrik, Zsedényi Márk

2010-es zöld csapatunk a hétvégén a törökbálinti ARËNA-ban lépett pályára egy újévi kupán. A csoportunkban legyőztük az MTK (4:3) és a Visegrád (3:0) csapatát, Budakeszivel döntetleneztünk (1:1), így a csoport első helyén jutottunk tovább a középdöntőbe, ahol a Csepel csapata várt ránk. Nagyon tanulságos meccset játszottunk, amelyen végig támadva, rengeteg helyzetet kidolgozva sem sikerült kapuba találnunk (0:0), a büntetőpárbajban pedig sajnos alulmaradtunk. Érthető módon a srácok rendkívül csalódottak voltak, de úgy gondolom, hogy ebből sokat lehet tanulni, ami a későbbiekben a javukra válhat. Emellett az összes játékost dícséret illeti, mert a 4 meccsünkön mindent beleadtak és végig küzdöttek. Szép volt fiúk, hajrá Kelen!

(Gula Dávid)

 

U8Z – GÖDÖLLŐ, SÁTOR KUPA 

A Torna korán kezdődött, már reggel 8:00-kor mérkőzést játszottak a gyerekek. Ennek ellenére senki sem volt fáradt, mindenki jókedvűen érkezett meg. Sajnos 3 kulcsfontosságú játékosom is hiányzott a Tornáról. Az első mérkőzést jól kezdtük, voltak helyzeteink, amelyekből párat sikerült is értékesíteni. Gólt nem kaptunk, segítettük egymást védekezésben és támadásban egyaránt. A többi mérkőzésen sem volt panasz a mentalitásra, a fiúk igyekeztek a maximumot nyújtani, de sajnos ez sem volt elég ahhoz, hogy a csoportból tovább jussunk. Összességében lehetett tanulni a mérkőzésekből, hiszen jó ellenfelek ellen játszottunk.

Hajrá Kelen!

(Balogh Bence)

 

U13Z – Mészöly FS-Kelen SC 3-4

4*20 percet játszottunk Hidegkúton a Mészöly csapatával. Az már nem volt meglepetés, hogy fizikálisan nagy különbség volt a két csapat között, igaz nálunk több egy évvel fiatalabb játékos is szerepel, sőt most létszámgondok miatt, az U12-es csapatból 3 játékos csatlakozott a kerethez, akiknek nagyon köszönöm a segítséget, remekül helytálltak.
Nyáron is izgalmas csatát hozott az összecsapás a két klub között, akkor kikaptunk ellenfelünktől.
Most is nagyon jól kezdett a fehér mezes alakulat, jó 10 percbe telt, amíg kezdett kiegyenlítődni a játék, ekkor azonnal vezetést is szereztünk. Innentől sokkal többet birtokoltuk már a labdát, ugyan ellenfelünk egalizált, a szünet előtt ismét előnyre tettünk szert.
A második részben mezőnymunka folyt, gól nem született.
A harmadik 20 percet a Meszölyösök nyerték, a negyediket ismét mi.
Gratulálok a fegyelmezettségért és az akaratért, ebben vagyunk nagyon erősek.
Több játékosnak is nagyon elégedett voltam a játékával.

(Simon Ákos)

 

U13-14P: Döntetlen az első felkészülési meccsen (U19)?

Kelen Sc – Red Squad (U14P) 3:3 (1:2)
Gólszerzők⚽️⚽️⚽️: Ambrus B. 2 , Képes A.

Bernhardt Bernadett vezetőedző?: ” Az első felkészülési meccsünknek nem is választhattunk volna ennél jobb ellenfelet. Misivel egyeztetve az első félidőben 8+1-ben 3/4 pályán játszottuk, ahol a kezdeti megilletődöttség, és ehhez nem szokottság látszódott a csajokon, de ahogy teltek a percek, egyre jobban éreztek rá erre a felállásra, illetve egyre jobban is játszottunk, ebből a félidőből a kapura lövések hiányoztak, bár sikerült egy gólt szeretünk, de azt szögletből. A második félidőre már a mi pálya méretünk következett, hiszen nagypályára 10+1-ben játszottunk. Itt már abszolút látszott a lányokon, hogy ehhez vannak szokva, hiszen sokkal jobban is játszottunk az első félidőhöz képest, aminek köszönhetően több helyzetet is tudtunk kidolgozni. Mindkét félidőt az a csapat nyerte, amelyik a felálláshoz jobban volt szokva. Elégedett vagyok a mutatott játékkal illetve a hozzáállással is. Köszönjük Aramisnak illetve Gellértnek a segítséget, szuperül védett mindkét játékos illetve Misinek a lehetőséget ?. „

Eszes Mihály Red Squad vezetőedző ?:”Remek felkészülési meccsen vagyunk túl. Márciusban kezdődik a bajnokságunk, mindenképpen az edzések mellett olyan ellenfeleket keresünk edzőmeccsre akik nálunk erősebbek. Az U19 -es lányok nagyon illettek és passzoltak a felkészülésünkbe. Nagyon elégedett vagyok a látottakkal. Mind 3/4 pályán mind egész pályán méltó ellenfele voltunk a lányoknak. Szép gólok születtek, nagyon szép akciókat vezettünk és a feltolt védekezésnek és agresszív letámadásnak köszönhetően az ellenfél területén az U19-es lányok nem nagyon tudtak támadásokat végig vezetni. Van hova fejlődnünk, de egyre jobb az összhang a csapatrészek között, egyre több olyan megoldást látok, ami az elmúlt 5 hónap befektetett munkájának gyümölcse. Sokat kell még dolgoznunk a hátralevő időben a bajnokság kezdetéig. Nekem az is fontos volt, hogy a mérkőzés befejezésével mindkét oldalon mosolygó játékosokat láttam, élvezték, ez a legfontosabb. Köszönjük Berni&Reggie és U19-es lányok!”

Hajrá Kelen! ?

Hasznos hétvégén van túl U14 Z csapatunk!

Szombaton nagypályás edzőmérkőzés, vasárnap két futsal forduló is várt ránk, így a keretből mindenki bőven kapott lehetőséget, hogy megmutathassa magát.

NAGYPÁLYA: 
Kelen SC – Testvériség SE 1-1 (0-1)
Gól: Kovács M. (53′) 
Edzői értékelés: 2*45 percet játszottunk egy nagyjából velünk azonos képességű ellenfél ellen. Az első 25 percben megilletődtünk az ellenfél gyors letámadási kísérleteitől. Rengeteg technikai hibával futballoztunk, az átadásaink minőségén javítanunk kell. 25 perc elteltével kezdett megjönni az önbizalmunk, mivel az átadásaink pontossága minimális mértékben ugyan, de javult, ennek eredményeképpen a labdabirtoklásaink egyre jobban sikerültek, s volt, hogy kifejezetten szép akcióból jutottunk el az ellenfél kapujáig. Ebből szeretnénk minél többet elérni, hogy ezt sűrűbben lássuk a fiúktól, hiszen hétről-hétre nyomokban megmutatják, képesek ezt megvalósítani. A második félidőben egy kicsit csapkodóvá vált a játék képe, főleg a játékrész végére szétszakadt a pálya. Ez annak is volt köszönhető, hogy sok játékost új pozícióban szerepeltettünk, melyet még szokniuk, tanulniuk, tapasztalniuk kell. A következő edzőmérkőzéseken is várható lesz hasonló kísérletezés a részünkről, kíváncsiak vagyunk, kiből melyik pozícióban tudunk a legtöbbet kihozni, vagy éppen melyik játékrendszer passzol csapatunkhoz a legjobban. Dicséretes, hogy a mérkőzés során láttunk vissza a pénteki taktikai edzésen gyakoroltakból, illetve akadt jónéhány remek egyéni teljesítmény is!

FUTSAL
BLSZ – U15 Országos „A” csoport, 2. forduló:
Kelen SC – Gerrzo 1. 3-4 (2-2)
Gólok: Fa L. 2 (10′, 27′), Kádas D. (12′)

Kelen SC – Astra (U16 Lány) 11-2 (6-1)
Gólok: Urbányi B. 3 (6′, 23′, 34′), Kirner T. 2 (13′, 15′), Kovács M. 2 (7′, 19′), Horváth-Matheidesz B. (9′), Lesti Sz. (35′), Fa L. (38′), Gurzó B. (39′).

Edzői értékelés: Az első mérkőzésen rosszul kezdtünk ugyan, de szerencsére rövid idő elteltével bele tudtunk pörögni a játékba. Egyre több helyzetet dolgoztunk ki, viszont ezek rendre kimaradtak, ami a mérkőzés egészét tekintve meg is bosszulta magát, hiszen egy góllal alulmaradtunk. Figyelnünk kell a minőségi befejezésekre, erre a következő időszakban rá is fogunk menni. Az Astra ellen a játékunk kicsit visszaesett, viszont a helyzetkihasználásunk valamelyest javult, így 3 ponttal gazdagodva tértünk haza.

7. U15-ös PMF7vége, II. osztály, F-csoport, 3. forduló:

Kelen SC – Liver FC 8-0 (0-3)
Gólok: Gyuricza D. 2 (17′, 29′), Sebes R. 2 (9′, 20′), Ébli M. (5′), Farkas B. (14′), Petró N. (18′), Markó M. (28′).

Kelen SC – Budakeszi LA 4-0 (1-0)
Gólok: Markó M. 2 (18′, 19′), Farkas B. (15′), Sebes R. (28′).

Edzői értékelés: Mindkét mérkőzésen mezőnyfölényben, sok lehetőséget kidolgozva játszott csapatunk, azonban befejezéseink sajnos hagytak némi kivetnivalót maguk után. Ezen a napon a játékunk alapján jócskán megnövelhettük volna gólkülönbségünket, azonban hasonlóan a BLSZ fordulóhoz, a típushibánk a délután folyamán is megjelent. Óriási pozitívumként említendő, hogy mindkét mérkőzést kapott gól nélkül hoztuk, valamint a játék elemeinek nagyrészét jól, magas szinten oldjuk meg.

(Könczey Balázs)

 

U15 Z

Kelen SC – Testvériség SE 7-0 (3-0)

I. sor: Hartai Á. – Gyuricza D., Szegedi R., Besze D., Vas G. – Kiss Á. – Ősi Z., Matolcsi M., Koller D., Pálinkás Á. – Ciaramella M.
II. sor: Freund T. – Gyuricza D., Szegedi R., Péteri-Balogh T., Dávid B. – Farkas B. – Gergely T., Lakatos B., Balogh B. – Szalai Á., Bodnár G.
Gólszerzők: Lakatos B. 2, Ciaramella M., Gyuricza D., Matolcsi M., Koller D., Bodnár G.

Edzői értékelés:
A heti munka zárásaként a Tesi csapatát fogadtuk hazai pályán. A kijelölt célokat sikerült jó arányban megvalósítani, csütörtökhöz képest a helyzetkihasználásunk is jobb volt, így sok gólt tudtunk szerezni. A találkozó jól szolgálta a felkészülésünket és most ez a legfontosabb. Örülök, hogy több újoncunk is gólt szerzett, méghozzá nagyon szép gólokat.

(Vidéki Gábor)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata