fbpx
 

Gyász

2017.04.20.
Hatvanéves korában elhunyt Kelemen Gusztáv, a Ferencváros KEK-döntős labdarúgó-csapatának tagja.
Kelemen Gusztáv korábban a Kelen SC edzőjeként is tevékenykedett.
A Kelen SC minden munkatársa nevében részvétünket nyilvánítjuk.
 
Gyászolunk

Tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori labdarúgónk, Kelemen Gusztáv. A Fradi KEK-döntős támadóját április 29-én, 10 órától búcsúztatják Budapesten, a VII. kerületi Dembinszky utcában.

Kelemen Gusztáv az FTC saját nevelésű játékosa volt. 1973-ban, 16 évesen mutatkozott be a Fradi felnőtt csapatában, a Dunaújváros elleni Magyar Kupa-mérkőzésen.

Az 1973/74es idényben a Haladás ellen góllal debütált a magyar élvonalban, majd betalált az 1974-es, Komló elleni kupadöntőn is.

A legendás, KEK-döntőig menetelő Csikócsapat tagjaként hat meccsen lépett pályára a sorozatban, de a Dinamo Kijev elleni finálét ifjúsági válogatottbeli kötelezettségei miatt ki kellett hagynia.

1978-as sorkatonasága után már nem tért vissza a Fradihoz, amellyel 5 szezon alatt egy bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert.

Később a Csepelben, majd az ESMTK-ban játszott, 1982-ben pedig a magyar válogatottban is pályára léphetett. Aktív pályafutása után edzőként dolgozott, főként utánpótlás-csapatoknál.

Kelemen Gusztáv április 2-án hunyt el, mindössze 60 évet élt. Emlékét örökké megőrizzük!

forrás

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata