fbpx
 

FTC régió díjátadó

2017.12.14.
2017. december 11-én a Grassroots Program FTC régió Alközpont vezetői és csoportvezetői részére díjátadót rendeztek az FTC Hotel Konferenciatermében. A díjazottak között Simon Ákosnak gratulálhatunk kiemelkedő munkájáért átvett díjához, és Andreas van den Akernek, aki a Fair Play díjat vehette át az egyesület elnökeként. Andreas egyesületi tevékenységével maximálisan meg vannak elégedve, és sok sikert kívántak az elkövetkezendő időszakhoz is. Gratulálunk mindkettőjüknek! Simon Ákost és Andreast is kérdeztük az elismerésről.

25344553_10211161108320550_1066378068_o

Simon Ákos (díj 2017. év. Kiemelkedő Munkájáért)

Mióta vagy Alközpont vezető?

Tavaly februárban jött az Alközpont vezetésére a felkérés Andreastól. Nagyon örültem ennek, és kíváncsian vártam az ezzel járó kihívásokat.

Milyen kihívásnak kellett megfelelni? 

Egy Alközpontot összefogni nem kis felelősség. Célom első körben az volt, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a Kelen SC és a partnercsapatok között, azt gondolom, hogy ez mostanra mindenképpen sikerült. A Bozsik Tornák megszervezése is feladatommá vált, ebben Görög Emíliától és Soóky Norberttől nagy segítséget kaptam, akik mint csoportvezetők is támogatták a munkámat. Betekintés nyertem abba, milyen munka folyik a partner kluboknál, és boldogsággal tölt el az, hogy szinte minden egyesületnél vannak olyan korosztályok, ahol vannak Tehetségeink. Őket tavasszal már szeretnénk kiemelni, és egy olyan plusz lehetőséget nyújtani nekik, ami szolgálja az ő fejlődésüket. Ősszel ennek már voltak előjelei, például 2008-as Kelen Alközponti Válogatott, valamint 2005-ös Alközponti Válogatott, ahonnan nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Szeretnék tavasszal az Alközponton belül dolgozó edzőkre is több figyelmet fordítani, és lehetőséget biztosítani nekik szakmai előadásokon való részvételre.

Örülsz-e a díjnak, elismerésnek?

Az MLSZ által kapott elismerésnek természetesen nagyon örülök, azt gondolom mindenkinek hatalmas lökést ad, ha elismerik a munkáját.

Névtelen

 

Andreas van den Aker (Kiemelkedő Fair Play részvételéért díj)

Andreas, az elmúlt időszakban is bebizonyosodott, hogy a Kelen SC elnökeként aktívan részt veszel a mindennapokban, és bőven kiveszed a részed a Klub működéséből. Mi a titkod?

Nagyon szeretem az egyesületet, szerintem ezt csak így lehet csinálni, aktívnak kell lenni. Célokat határoztam meg, és azt, hogy megvalósítom őket, ennyi a titok.

Andreas

Számítottál-e díjra? 

Nem számítottam, nem is tudtam, hogy vannak ilyen díjak. Jól esik az, ha egy külsős is látja azt, ahogy dolgozunk, dolgozom, szerintem nagyon jó az, ha értékelik a tevékenységünket.

Simon Ákost is jutalmazták. E szerint neked is köszönheti, hogy lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa vezetői tapasztalatait. Ilyenkor milyen gondolatok vannak benned, jó érzés elindítani valakit egy ilyen úton?

Ákos él a fociért, és látszott az, hogy a kis csapatával is mire volt képes. Ákosnak vannak ambíciói, és jó alapjai voltak ahhoz, hogy ezen a vezetői úton elinduljon. Bíztam abban, hogy teljesíteni fogja a rá bízott feladatokat, és képes lesz előre lépni. Ehhez rengeteget kell kommunikálni, szervezni, és jó vezetőnek is kell lenni. Eddig bizonyított, és bízom abban, hogy ezt hasonlóan folytatja, és ezután is Alközpont vezetőként a maximumot fogja nyújtani.

(Simon Ákos, Andreas van den Aker, szerk.: G.E.A.)

 

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata