fbpx
 

Együtt az első győzelemért

2019.09.13.


„Bár a Kelen sereghajtó, meglepett bennünket, mennyire jól futballozott. Vezetést is szerzett, s bár fordítottunk, a szünetben döntetlen volt az állás”.

A Nemzeti Sport szerdai számából, azon belül is Jelena Richárd nyilatkozatából idéztünk. A támadó szavaira nyugodt szívvel adhatunk, részint mert már rendelkezik élvonalbeli tapasztalattal (16 meccs az NB I-ben), részint mert gyakorlatilag az ő négy góljának „köszönhető”, hogy múlt vasárnap 4–2-es vereséget szenvedtünk Kozármislenyben. Noha felnőtt csapatunk továbbra is egy ponttal áll, Jelena Richárd dicséretén kívül is van mibe kapaszkodni: az elmúlt egy-két hétben mutatott teljesítmény már arról árulkodik, hogy a Kelen SC lassan „megérkezik” az NB III-ba. Nem vitás, az első győzelem jót tenne a lelkeknek – ennek kivívására vasárnap 16 órától, a Csepel stadionjában nyílik lehetőség a tabella hetedik helyén álló, eddig kilenc pontot gyűjtő Taksony ellen.

Ha valamikor, most nagyon elkél a szurkolók támogatása…

„Ugyanúgy készülünk erre a meccsre, mint a korábbiakra, az edzéseken jó a hangulat – újságolta Rőthy Martin, a csapat kapitánya. – Mindenki tisztában van azzal, mi a feladata, igaz, miközben törekszünk arra, hogy a saját játékunkat játsszuk, ezen a szinten már alkalmazkodnunk kell az ellenfeleinkhez is. Nem ismerjük még annyira a csapatokat, de azt tapasztaljuk, hogy hétről hétre fejlődünk, a legutóbbi két mérkőzésen, a Szekszárd, majd a Kozármisleny ellen már voltak jó periódusaink, egy-egy pontra talán rá is szolgáltunk volna. Annak ellenére, hogy még nem nyertünk ebben az idényben, bizakodva várjuk a vasárnapi találkozót. Ki vagyunk éhezve az első győzelemre! Nincs kétségem afelől, hogy a Taksony ellen sem lesz könnyű dolgunk, de inspirációból nem szenvedünk hiányt! Ha megszereznénk az első NB III-as sikerünket, az jókora lendületet adna a folytatásra. Átszakadna egy gát, ebben biztos vagyok. A vezetők, a stábtagok, a szurkolók és persze mi, játékosok is erőt meríthetnénk belőle. Valamelyest nehezíti a helyzetünket, hogy a pályánk átépítése miatt egyelőre Csepelen rendezzük a hazai meccseinket, de – a társaim nevében is mondhatom, hogy – nagyon örülnénk annak, ha minél több Kelen-drukker elkísérne minket a Béke térre. Az öltözőben is beszéltünk arról, milyen sokat jelentene, ha sok szurkoló előtt léphetnénk pályára, ez is óriási motivációt adna nekünk.”

Akkor hát: irány Csepel, hajrá, Kelen!

 

Időpont: 2019. szeptember 15., vasárnap, 16 óra.

Helyszín: Csepel-stadion, 1212 Budapest, Béke tér 1.

Jegyár: Felnőtt: 600 forint, nyugdíjas: 300 forint, 18 éven aluliaknak ingyenes

Mottó: Zöldüljön a lelátó – Csepelen is!

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata