fbpx
 

Csapatépített a Felnőtt I.

2017.09.06.
Ezen a héten Felnőtt I. csapatunk remek csapatépítő programon vett részt. A csapat kapusát, Schön Dánielt kértük meg, hogy foglalja össze az eseményt. Természetesen a főszervező Harmati Tamástól is kapunk információkat, hogy hogyan élte meg ezt a napot, és talán a hangulatról is kapunk képet.

IMG_20170905_184700

Schön Dániel

Mikor tudtátok meg, hogy csapatépítő program lesz?

A felkészülési időszakot lezáró csapatépítő programot szerveztek csapatunknak, aminek nagyon örültünk. Már a felkészülés elején beszélgettünk arról, hogy lehetne egy csapatépítő, végül múlt héten jelöltük ki az időpontot.

Hol voltatok helyileg, mi volt a program?

Gold Crown Billiárd szalonban voltunk, ami a kerületben van, több embernek már ismerős volt a helyszín, ahogy nekem is. 5 billiárd asztal volt nekünk bérelve, így a csapat összes tagja tudott egyszerre játszani.  

Ki volt a főszervező, milyen volt a hangulat?

Harmati Tamás volt a főszervező, az edzők is jelen voltak, aminek külön örültünk, mert ők is részesei a csapatnak, és garantálták a jó hangulatot. Természetesen a srácokkal jól éreztük magunkat, és szuper volt, hogy mindenki mindenki ellen is tudott játszani.

A meglévő barátságok is szorosabbak lettek, és idővel csak jobb és jobb lesz. Remélem, hogy a jövőben gyakrabban lesznek ilyen csapatépítő események.

…………………………………….

Harmati Tamás

Hogyan értékeled a programot, mi volt a célja a csapatépítőnek?

A tegnapi csapatépítő nagyon jó hangulatú volt, mindenki jól érezte magát és élvezete a másik társaságát, jó volt látni, hogy meccseken kívül is egységesen nézünk ki, ez a program segíteni fog bennünket a pályán is. Örülök, hogy 2 mérkőzés erejéig én is beszállhattam, annak is örülök, hogy jött a papírforma ezeken a mérkőzéseken, (-bár lehet, hogy csak továbbra is szeretnének játszani a csapatban- ) 🙂 Erről bővebben Kálnoky Bálint és Csabai Tomi tudnának beszélni :).  

(Schön Dániel, Harmati Tamás, szerk.: G.E.A.)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata