fbpx
 

Bemutatjuk az U8 Zöld csapatunk vezetőedzőjét

2018.07.26.
Új vezetőedzőinket fogjuk bemutatni ebben a sorozatban, a kisebb korosztályoktól a nagyobbakig haladva. Következzen tehát az U8 Zöld csapat elszánt, tettre kész, ambiciózus fiatalembere, Balogh Bence bemutatkozása.

Balogh Bence

Mióta megszülettem, minden labdás jellegű dolog vonzott engem. 5 évesen Veresegyházán kezdtem futballozni, majd egyre jobban megtetszett ez a sport, és most már ez az egyik legfontosabb dolog az életemben. 12-13 évesen kerültem Gárdonyba, az akadémiára (Felcsút), majd onnan elkerültem Pestre az Airnergyhez. Későbbi állomásaim: Felcsút, Veresegyháza, Újpest, majd 18 évesen újra Veresegyházára kerültem, az NBIII-as felnőtt csapat keretébe. Nagyon sokat fejlődtem, sokat tanultam a futball terén ezekben az időszakokban. Tavaly felkerültem Pestre az Ikarushoz, itt voltam csatárként egy évet, korábban irányító középpályás poszton játszottam. Rengeteget kell még tanulnom minden téren, de nem baj, szeretnék is fejlődni.

A fejlődés szempontjából is választottam a Kelent, mind játékosként, mind pedig edzőként, a klub is szeretne fejlődni, ehhez pedig minden adott. Nem volt kérdés, hogy ide jöjjek.

Egy éve vagyok edző, az Ikarusnál kezdtem U9-es pályaedzőként, Bozsik Tornákon, Kölyökligákon vettünk részt, nagyon tetszett ez a része. Újpesten emellett ovifocit tartottam. Hosszú távon mindenképp az edzősködéssel akarok foglalkozni.

U8-as csapatnak leszek a vezetőedzője.  A Grassroots C elvégzése nem azt jelenti, hogy valaki jó edzővé vált, sokat kell fejlődnie egy edzőnek a mindennapokban. A klub próbál segíteni mindenben, közvetlenek az edzőtársak is, rengeteget fogok fejlődni játékosként és edzőként is, már most látom.

Idei célom edzőként az elvárt munkámat teljesítsem, kimaximalizáljam. Ember tudjak maradni, jó ember, a srácokból is még jobb embert tudjak faragni, és játékosként is neveljem őket. Kívánom, hogy sikeres legyen ez az év, ez nem az eredményességen múlik, hanem azon, hogy mennyit fejlődik a csapat és főleg az egyén. Másik célom, hogy játékosként minél előrébb végezzen a csapat, egyéni célom, hogy ezért tegyek a lehető legtöbbet, és napról napra jobb legyek. Ha valaki ezért tesz, és időt szán rá, akkor az edzéseknek is meglesz a miértje. Nagyobb cél: jó lenne dobogós helyet elérni.

Első benyomásom abszolút pozitív, a hozzáállás, a környezet is kiváló. Könnyen be tudok illeszkedni, minden edző jól fogadott, úgy gondolom ez az alapja, hogy sikeresen működjünk. 

Milyen típusú vagyok? Olyan, aki a pozitív gondolkodást helyezi előtérbe. A pozitív emberekkel nagyon szeretek beszélgetni. Közvetlen vagyok. Szeretek mindig többet akarni az életben, és ehhez mindent meg is teszek.

Sok sikert Bence! Üdv a Kelen Családban! 🙂

(Balogh Bence; szerk. G.E.A., H.T.)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata