fbpx
 

Alközponti válogatott edzés

2017.08.23.
Alközponti válogatott edzést tartott a Kelen SC a mai nap folyamán Harmati Tamás vezénylésével. Az ide érkező játékosok között dabasi, soroksári, illetve a Kelen SC játékosai vettek részt. Simon Ákost kértük meg, hogy értékelje a játékosokat, illetve a foglalkozást, 4 játékos pedig készségesen állt rendelkezésünkre, akik elárulták, hogy is érezték magukat az edzésen, és mi az, amit a mai napon kaptak.

SimonA Fradi felkért bennünket arra, hogy rakjunk össze egy 2008-as Alközpont válogatottat, az Albert Flórián Emléktornára. 4 alkalommal fogunk összejönni a srácokkal és közösen edzeni, hogy ne a tornán találkozzanak csak, hanem ismerjék meg egymást. Az volt a kérésem a többi Alközpont felé, hogy a 2008-as korosztályból a legügyesebb játékosokat küldjék. Dabas, Soroksár, Dunaharaszti, Budaörs és Kelen csapatai vesznek ebben részt. Az elvárásoknak megfelelően teljesítettek, az látszott, hogy a 6+1-es terület nagy nekik, most kezdték. Mindenki lelkes volt, a fegyelemmel sem volt semmi gond, mindenki próbált figyelni.

20170823_155617

A gyakorlatok majdnem mindenki számára újak voltak, ilyen nagyobb létszámú labdatartással még nem nagyon találkoztak. Főleg erről szólt a mai edzés nekik. A legjobban a bemelegítést élvezték, hiszen a fogójátékok különböző variációját játszhatták, ahol nagyon kellett használniuk a fejüket. A mai edzésnek a legfőbb célja az volt, hogy szerettük volna megnézni, hol is tartanak, illetve mennyit foglalkoztak a 6+1-el, illetve a labdatartás volt a másik cél. Egy játékos volt, aki korábban már játszott ebben a felállásban az idősebb korosztállyal, látszott rajta, hogy neki kevésbé volt idegen. 

20170823_164711Bokros Bertold (FC Dabas), Hornyák Hunor (Soroksár SC), Nemes Nimród (Kelen SC), Demblovsky Zénó (Kelen SC)

Hogy kerültél ide? Mennyire fáradtál el a mai edzésen? Mennyire kommunikálsz a csapattársaiddal a pályán?

Bokros Bertold (FC Dabas): „Úgy kerültem ide, hogy az edzőink mondták, akik egyre jobban fejődnek, és minél ügyesebbek, nekik van ez a lehetősége. A dabasi edzésekhez képest jobban elfáradtam ma. Ahhoz, hogy elfáradjak, rengeteget kell futni. A kapus kirúgásoknál, amikor támadott az ellenfél, és meg kellett szerezni a labdát, a vonalon átvinni, szerintem ez volt a legfárasztóbb. Csapattársammal beszélek a pályán, mindig mondom pl. amikor helyet cserélünk, hogy hova fogok menni, kivel cserélek helyet.”

Mióta focizol, milyen poszton játszol? Ma mi tetszett a legjobban az edzésben? Volt-e olyan, hogy nagyon elfáradtál? Mennyire fontos az, hogy valaki mindkét lábbal tudjon focizni? 

Hornyák Hunor (Soroksár SC): „Két éve focizok, bal szélső vagyok. Az volt ma a legjobb, hogy szét kellett húzni a területet, ami hasonlított a bemelegítős cicajátékra. Amikor ketten üldöztek a végén, akkor gyorsan kellett futni, az nagyon fárasztó volt. Nagyon fontos szerintem, hogy valaki mindkét lábas legyen, mert pl. ha csak jobb lábas, de bal lábbal kéne passzolnia épp, akkor azt is tudnia kell használni.”

Miért pont ezek a bemelegítő játékok voltak? Volt-e olyan feladat, amit nem értettél? Mi a célod a focival? Ha már Dortmund, kivel játszották a legutóbbi meccset?

Nemes Nimród (Kelen SC): „Helyezkedés miatt, minél többet passzoljunk, és előre gondolkodjunk. Nem nagyon volt olyan játék, amit nem értettem, de azért volt izgalmas gyakorlat is, mert olyanokkal is játszottam, akiket nem ismerek. A focival az a célom, hogy jól érezzem magam és természetesen a Dortmundban szeretnék játszani. Legutóbbi meccsen Wolfsburg ellen játszottak,  3:0-ra győzött a Dortmund. 🙂 „

Volt-e valami nagyon különleges a mai edzésben?  Melyik játékostársad játéka tetszett neked, és miért? Mennyiben más a 6+1-es játékrendszer, mint a tavalyi 4+1, melyik a jobb szerinted?

Demblovsky Zénó (Kelen SC): Edzésen sosem csináltunk eddig olyat, amikor a narancs megszerezte a labdát, akkor helycsere volt, ez azért tetszett, mert sokat kellett futni, és gondolkodni, hogy kivel vagyok. Ükös Boti játéka tetszett, nagyon gyors és jól tud cselezni. 6+1-ben többen vagyunk, többet tudunk passzolni és nem baj, hogy kevesebbet érek labdába, az a lényeg, hogy jó helyzeteket hozzunk létre, amivel akár nyerni is tudunk.

20170823_155317

(Simon Ákos, Bokros Bertold (FC Dabas), Hornyák Hunor (Soroksár SC), Nemes Nimród (Kelen SC), Demblovsky Zénó (Kelen SC), szerk.: G.E.A.)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata