fbpx
 

Akinek fontos a futball, azt nem kell motiválni – U14

2015.11.26.
12185295_913850182002951_5357387673051939203_oAz U14-es Csapatunk vezetőedzője, Nándori Imre számolt be arról, hogy ebben a félévben milyen célokat tűztek ki, mik valósultak meg, illetve azt is megtudjuk, hogy mit kaphatunk még a futballtól, a közösségtől.

 

 

 

Milyen bajnokságban indultatok ebben az évben? Hogy szerepeltetek?

Idén a MLSZ NBII U14 Közép-Nyugat bajnokságában indult el a csapatunk, szeptember közepétől már kialakított 22+2 fős kerettel. A fiúk életük első nagypályás őszi szezonját tudhatják maguk mögött, és így félidőben visszapillantva, rengeteg tapasztalat, új élmény ért minket, amit sosem fogunk elfeledni. A játékunk stabil védekezésből indul, ezért a támadójátékunkra fogjuk helyezni a hangsúlyt a télen. Saját stílusunkat még keressük, így rengeteg változóval dolgoztunk az egész fél szezonban. Mint említettem, sokat tanultunk, és szeretnénk még jobbak lenni, így a szereplésünket tekintve ott vagyunk, ahol lennünk kell. Azért fogunk dolgozni tovább, hogy a saját pozíciónkat minél előbbre tudjuk tenni ebben a bajnokságban.

12182539_913850078669628_8352282046914049511_o

Mi az, amit megvalósítottatok az első félév tervezett céljaiból?
A stabilitást! Fő szempont volt, hogy a mérkőzések után mindig erőt, hitet tudjunk meríteni a látottakból és tudjuk, hogyan fogunk tovább fejlődni. Tisztességes ősz van a srácok mögött, de ők is tudják, hogy csakis az edzésen való kemény munkával fogunk tudni jól játszani, ami ez által eredménnyel is könnyebben párosulhat majd.

Hány edzésetek van egy héten, hány fővel tudtok edzeni általában?
3 edzésünk van, de ezek mellet van erőnléti és koordinációs foglalkozásunk is. Az edzéseken átlagban 18-20 fővel edzünk, ami jónak számít, bár mindig van hova fejlődni ebben is.

A bajnokságban tudtál mindenkit játszatni?
A bajnokságban szinte kivétel nélkül mindenkinek lehetőséget biztosítottunk. Volt, aki tudott élni vele, volt aki sajnos nem.

Mik a korosztály sajátosságai, amit ki lehetne emelni?
Ebben a korban a fiúk még szeretnek edzésre járni, de a tanulást (7. osztályosok a legtöbben) is magas szinten kell csinálniuk, így most tanulják meg összehangolni a kettőt komolyabban. Talán egyéb dologgal még nem is kell foglalkozniuk, így ez a kettő ahol meg kell feszülniük.

12189225_913850048669631_1730541067750787681_o

A Ti korosztályotok talán az, ahol sok külső tényező befolyásolhatja a teljesítményt. Az iskolaváltás, a közösségváltás, a továbbtanulás felelőssége, és a kamaszodás is jelen van. Hogyan tudjátok kezelni, megélni ezeket a helyzeteket? Mivel tudod őket motiválni?
Minden korosztálynak és egyénnek meg van a saját baja, stílusa. Akinek fontos a futball, azt nem kell motiválni, aki intelligens, az könnyen megbirkózik a felsorolt problémákkal. Pánya József kollégámmal ugyan azt képviselve oktatjuk a játékosokat, így a sok probléma ellenére is jó velük dolgozni.

 Hogy látod a csapategységet?
A csoportunk az előző szezonban alakult 16 fővel, és a mostani idény elején lettünk 24-en, ezért a közösség még formálódóban van. A csapatunkban szeretnénk elérni, hogy mindenki jól kijöjjön a társával és arra is törekszünk, hogy pozitívan szóljanak a másikhoz. Ezek a fiúk még nem igazán tudják, de egy futballcsapat közösségében felnőni, különleges, életre szóló élményeket, barátságokat jelent, amit az élet további területén nem fognak megkapni.

Télen lesz-e lehetőségetek tovább edzeni, esetleg mérkőzéseket játszani?
Az egyesület életében soha nem volt téli leállás, ezért ez a Kelen csapatok „aranykora” szokott lenni. Minden hétre szeretnék edzőmeccseket kötni, mivel nekünk mérkőzés hiányunk van, és a nyári felkészülésünket 6-10 fővel csináltuk végig, így télen még fontosabb, hogy ne álljunk meg!

(Nándori Imre, vezetőedző)

_DSC0001

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata