fbpx
 

A fejlődés útján

2017.10.16.
Az elnök beszéde 2.0, avagy az előző rész tartalmából: a Kelen SC elnöke, Andreas van den Aker a nyár elején értékelte a 2016–2017-es idényt, illetőleg elmondta, mit vár a (közel)jövőtől, most eljött az idő, hogy az idei történésekről is szó essen. Merthogy beindult az élet, többen vagyunk, mint valaha – több is a munka, mint valaha… No, de meséljen erről az elnök.

19059057_1075571535907772_2915400317485437634_n

A szezonkezdésről

„Noha néhány csapat már július végén edzésbe állt, szeptemberben indult be igazán a szezon, amikor mindenki visszatért a nyaralásból, a suli pedig elkezdődött. Mintegy hetvennel lettünk többen, mint ahányan az előző idényt befejeztük… Büszkén mondhatom, hogy ötszáznál is több gyerek focizik immár a Kelenben, a felnőttekkel és az öregfiúkkal együtt hatszázhuszonöt játékosunk van. Soha nem indítottunk annyi nagy pályás csapatot, mint az idén, hétvégenként nyolc-kilenc meccset rendezünk, és ehhez jönnek még a Bozsik-tornák is. Korábban gondot okozott, hogy kevés hat-hétéves gyerkőc focizott nálunk, de mára a legkisebb korosztályok is feltöltődtek, ráadásul folyamatosan jönnek a kicsik. Jó, hogy már egészen fiatalon foglalkozhatunk velünk, van alap, amire építhetünk. Viccesen azt szoktam mondani, ezeket a gyerekeket már csak mi ronthatjuk el… Komolyra fordítva: mindent megteszünk azért, hogy folyamatosan fejlődjenek. Más lapra tartozik, hogy az említett nagy létszámmal egyelőre nehezen birkózunk meg. Mert az örömteli, hogy sokan vagyunk, viszont némi üröm is vegyül az örömünkbe, mert kevés a hely. A minap volt egy megbeszélés, a témát az szolgáltatta, hogy hosszú távon miként tudjuk megoldani ezt a kérdést. Nem novemberig, netán januárig gondolkodunk előre, hanem már a következő szezonig. Folyamatosan törjük a fejünket azon, hogyan oldhatjuk meg a helyhiány miatt adódó problémát. A TAO-pályázatba beépítettük a centerpálya világítását, az például sokat segítene, ha estenként is lehetne azon edzeni. A terveink szerint április végén nekilátunk a pálya elcsúsztatásához, az ezzel járó munkálatok négy hónapig tartanának, de nyernénk vele egy jókora füves területet, ahol szintén lehetne edzéseket tartani. Egy-két környékbeli iskolával is tárgyalásban állunk, afféle bázist építenénk ki oly módon, hogy focisuliként működnének a szóban forgó intézmények – az együttműködésnek hála a teremgondjaink is megoldódhatnának. Az öltözőépületet is szeretnénk bővíteni a következő TAO-pályázatból, mert ahogyan a pályán, hogy a pályán kívül is kinőttünk magunkat. Szóval, van teendőnk bőven.”

A szakmáról

„Az úgynevezett Zöld csapatok komoly, többnyire a Magyar Labdarúgó-szövetség által kiírt bajnokságokban indulnak. Természetesen nem az a fontos, hogy megnyerjék, hanem az, hogy erős ellenfelekkel játszva előrelépjenek. A Fehér csapatok javarészt a Budapesti Labdarúgó Szövetség által szervezett bajnokságokban szerepelnek, emellett különböző tornákon vesznek részt. Nincs minden korosztályban Piros csapatunk, ám ahol van, ott is gondoskodunk arról, hogy az érintett együttesek se maradjanak játéklehetőség nélkül, de az már a gyerekektől és a szüleiktől is függ, milyen sűrűn lépnek pályára. A fentebb már említett nagy létszámra visszatérve: mondhatnánk, hogy becsukjuk a kaput, és csak egy ügyes gyerek jöhet egy kevésbé ügyes helyére, de a Kelen nem akar ilyen egyesület lenni! Csak ismételni tudom magam: mindent elkövetünk azért, hogy mindenki megtalálja a számítását nálunk. Felvettünk új edzőket is, inkább fiatalokat – fontos, hogy közel legyenek a gyerekekhez. A Grassroots „C” licence szinte mindegyiküknek megvan már, az, hogy itt dolgozhatnak, úgy vélem, számukra is jó lehetőség. Tanulhatnak, tapasztalatot szerezhetnek, arról nem beszélve, hogy Harmati Tamás szakmai igazgató vezetésével szakmai napokat tartunk. Felmérjük az edzőket is, mindenkinek igyekszünk megtalálni a legjobb helyet. Kijelenthető, ez egy átmeneti év, van egy új elképzelés, aminek köszönhetően elindultunk egy új irányba.

A Fradiról

„Alközpontként a Ferencvárossal és a Magyar Labdarúgó-szövetséggel is szoros a kapcsolatunk. A Fradi igazolt már tőlünk, Juhász Bence csatlakozott a zöld-fehérek U13-as csapatához, és a jövőben lehetnek még követői. Ezzel kapcsolatban egy régi történet ugrik be. Hét éve történt, hogy az akkori U14-es csapatunk gyakorlatilag bajnoki döntőt vívott a Soroksárral. A Budapest-bajnokság két legjobb együttese találkozott, elfogultság nélkül mondhatom, hogy itt is, ott is voltak ügyes gyerekek. Azt hittem, a topklubok megfigyelői kijönnek a meccsre, de tévedtem… A helyzet mostanra szerencsére változott, az alközponti tornákon rendre képviselteti magát a Ferencváros megfigyelője, ami odáig vezetett, hogy a minap megkerestek minket, és két ügyes kisgyerek felől érdeklődtek. Ennek így kell működnie, örömmel látom, hogy végre ebben az irányban is megindult valami.”

A felmérésekről

„Rendszeressé váltak a különböző felmérések. Ezeknek köszönhetően nemcsak azt látjuk, miben jók a gyerekek, hanem azt is, hogy miben kell még fejlődniük. Azért is jó, hogy egy csapat mellett két edző dolgozik, mert így az egyik edző külön tud foglalkozni a gyerekekkel – azokra a területekre összpontosítva, amelyeken elkél a javulás. Ami már csak azért is fontos, mert ha valaki töretlenül fejlődik, akkor adott a lehetőség arra, hogy fellépjen a Fehér csapatból a Zöldbe. Az természetesen nem célunk, hogy valaki Cristiano Ronaldoként mindent megnyerjen, de az igenis célunk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk a gyerekek fejlődéséhez. Ha valaki szeptemberben még gyengén passzolt ballal, de decemberben már bátran vállalkozik rá, már előreléptünk. Vagy ha valaki korábban alig mert fejelni, de idővel rohan előre a szögletekhez, hogy a kapuba bólintsa a labdát, akkor is. Különböző kritériumok alapján előbb létrehoztuk, majd beindítottuk a Tehetségprogramot is, ennek keretében korosztályonként két-három gyerkőc heti plusz egy edzésen vesz részt.”

Az eredményekről

„Eddig nincs okunk a szégyenkezésre, sőt! Az első csapatunk hét meccs óta veretlen, a Harmati Tamás által bátran bevetett fiatalok hétről hétre bizonyítják, hogy méltók a bizalomra. Jó látni, hogy akik idejöttek, szeretnek edzeni, lerí róluk, hogy még akarnak valamit a futballtól. Az együttes tagjaiban megvan az alázat és az akarat, ezért is kapaszkodtak vissza többször hátrányból. A második csapat helyzetét ugyanúgy biztatónak találom, mint az elsőét. Ott nem volt nagy változás, az egység továbbra is érezhető, a jó szereplés lehetősége ebben a gárdában is benne van. Az utánpótláscsapatokról is kizárólag elismerően beszélhetek, noha akadtak olyan gárdák, amelyeket a szezon előtt féltettünk a rájuk váró, módfelett nehéznek ígérkező feladatoktól, egytől egyig kulturált focival rukkolnak elő, a pályára viszik azt a filozófiát, ami jellemzi a Kelent. Ami a lányokat illeti, nagyon örülünk, hogy az első csapat vezeti az NB II Keleti csoportját. Nem elvárás a bajnoki cím, Könczey Zsolt szakágvezetővel úgy terveztük, hogy két-három év alatt juthatunk el az élvonalig. Mindenesetre roppant büszkék vagyunk arra, hogy az első kör után az élen állnak, ez is mutatja, hogy szépen fejlődünk női vonalon is. Öröm nézni a második csapat játékát is, és akkor még nem szóltunk arról, hogy az U16-os együttes is remekel. A Bozsik-tornákon már indítottunk U13-as együttest is, reméljük, hamarosan az U9-es és az U11-es is színre lép. Az egyesületünk életében lényeges szerepet betöltő futsalban együttműködési megállapodást kötöttünk a TFSE-vel, az egyetemistáknak fontos volt, hogy legyen utánpótlásuk, nekünk fontos volt, hogy legyen felnőtt csapatunk (amely az NB III-ban állt rajthoz).

Láthatják, van teendőnk bőven, de hiszem, hogy jó úton is járunk. Ha kérhetem, aki csak teheti, tartson velünk.

Hajrá, Kelen!”

(Andreas van den Aker)

 

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata