fbpx
 

„7-esek” a pályán

2018.02.02.

Felnőtt I. Csapatunk mérkőzésbeszámolója:

2018.01.31. szerda, 19:30, Kelen SC pálya
Kelen SC – FC Esztergom 2:0 (0:0)
G.: Adámy P., Csillik M.

Edzői értékelés:
Idei 4. edzőmérkőzésünkön az FC Esztergom csapatát fogadtuk, érdekesség, hogy a saját bajnokságukban (Komárom-Esztergom megyei I.o.) ők is a 7. helyen telelnek, akárcsak mi, így egy jó igazi szintmérőnek gondoltuk ezt meccset.
Az első félidőben, szinte az első perctől kezdve megragadtuk az irányítást, és végig az történt, amit elterveztünk, egyedül a gól hiányzott, bár volt pár jó próbálkozásunk.
A második félidőben a játékunk egy bizonyos része pontatlan volt, ezért nem tudtuk olyan minőségben birtokolni a labdát, ahogy szerettük volna. Az ellenfelünknek így több lehetőség jutott a támadásaik szervezésére, de csak helyzetig jutottak. Mi azonban ennél tovább is jutottunk, hiszen a hajrában sikerült 2 szép gólt is szereznünk.
Összességében végig nagy barátságos, sportszerű mérkőzést játszottunk, ahol igazából a hozzáállásunkon kívül az tetszett igazán, hogy amit a mérkőzés előtt beszéltünk, azt maradéktalanul próbáltak megvalósítani a játékosaim. Ennek köszönhetően jó teljesítményt nyújtott a csapat és egyéni szinten is több jó teljesítmény volt.
Gratulálok minden játékosomnak!

(Harmati Tamás)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata