fbpx
 

2016 a kihívások éve!

2016.01.08.

van-den-aker-andreasEgyesületünk elnökeként köszöntök Újév alkalmából minden kedves Sportolót, Szülőt, Hozzátartozót, Edzőt, Szurkolót. Kívánok Labdarúgóinknak és Edzőinknek sikeres, élményekkel teli, gólokban gazdag, sérülésmentes 2016-os évet, a hozzátartozóknak pedig jó szurkolást és támogatást gyermekei részére.

Köszönöm mindazoknak a munkáját, akik a TAO-ban segítettek, vagy bármely módon támogatták egyesületünket. Köszönjük az Újbuda Önkormányzatának, hogy támogatásukkal segítik munkánkat.

A 2016-os évben sok kihívásban lesz részünk, nagy örömünkre szolgál, hogy ezek közül egyik a környezetünkre vonatkozik, hiszen már február 1-én megkezdődnek a műfüves pálya építésének folyamatai, amelynek építése kb. 2 hónapot fog igénybe venni. Ehhez kérjük Mindenki türelmét, megértését és együttműködését, hogy áthidaljuk az átmeneti „pályahiányt”. Amint elkészül az új műfüves pálya, örömmel fogják használni a Csapatok, hiszen így a téli, és esős időszakokban is nagyobb területen dolgozhatnak, és az erőnléti, koordinációs edzéseket is kiegészíthetik újabb jellegű feladatokkal, ezzel elősegítve a különböző korosztályú gyermekek fejlődését egyénileg és csapaszinten is.

A Felnőtt Csapataink első félévben nyújtott teljesítményéhez külön gratulálok! Bizakodva állunk a mellett, hogy tavasszal is megtartsák a kiemelkedő eredményeiket és a II. Csapatnak is megérkezik az a plusz, ami az élre lendíti őket. Sok sikert hozzá!

Az utánpótlás csapatoknak és a Lányoknak is sok sikert kívánok, mind a felkészülési időszakban, mind a tavaszi szezonra vonatkozóan. Kívánom, hogy eredményeik mutatója csak növekedjen. Legyen csapatszellem, kitartás, motiváció, küzdés, több rúgott gól, kevesebb kapott gól, szép játékhelyzetek, örömmel és küzdelemmel teli mérkőzések, sikerélmények.

Az idei év másik új kihívása, a Vezetőség által elfogadott 4 éves terv, amely ezzel az évvel indul el. Aki bővebben kíváncsi erre, bátran keressen meg.

(Andreas van den Aker, elnök)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata